Több mint 1500 fogvatartott szavazhat vasárnap

Több mint 1500 fogvatartott szavazhat vasárnap

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) adatai szerint 1680 fogvatartott nyilatkozott úgy, hogy élni kíván a választójogával április 3-án - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Mint írták, a büntetés-végrehajtási szervezet felkészült arra, hogy az érintett fogvatartottak számára biztosítsa a választójoguk gyakorlását a hazai börtönökben.

Hozzátették: nincs választójoga annak a fogvatartottnak, aki jogerős ítélet alapján a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság, illetőleg a közügyek gyakorlásától eltiltás hatálya alatt áll. A választójoggal rendelkező fogvatartottak a fogvatartás helyéül kijelölt büntetés-végrehajtási intézetben, a helyi választási irodával egyeztetett időpontban - a vonatkozó jogszabályok szerint - mozgóurna igénybevételével szavaznak.

A BvOP közölte azt is, a szervezet kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkatársai számára is biztosított legyen a szavazáson való részvétel. Ennek érdekében a büntetés-végrehajtási intézetek és intézmények vezetői úgy szervezik meg az állomány szolgálatát a választás napján, hogy az akkor munkában lévő kollégáknak is legyen lehetőségük szavazatukat leadni.

 

Különadókat vet ki a kormány, amit a DK szerint végül a magyar családok állnak

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, aminek forrásait különadók formájában szedik majd be. A DK szerint végső soron a magyar ember fizethetik meg ennek is az árát.

  • 2022.05.26

Távol-keletről hozna vendégmunkásokat a kormány

A munkarerőhiányt gazdasági bevándorlókkal kezelné a kormány, pedig 2015. óta permanens kampányt folytatnak ellenük.

  • 2022.05.23

Nagy zaj várható keddtől egy katonai gyakorlat miatt a Dél-Dunántúlon

Magyar-amerikai közös kiképzés lesz, ami az átlagosnál hangosabb lehet.

  • 2022.05.23