Piarista diák volt a magyar iszlamista, aki terrorakcióra készülhetett

Piarista diák volt a magyar iszlamista, aki terrorakcióra készülhetett

Korábban piarista diák volt az a kecskeméti fiatal, akit elfogott a TEK, mert a gyanú szerint terrorcselekményre készült.

V. Kendét a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberöléssel, valamint robbanóanyaggal visszaéléssel megvalósított terrorcselekmény előkészületével gyanúsítják - írta a 24.hu.

V. Kende szüleivel élt Kecskemét „Rózsadombján”, ott fogták el a TEK kommandósai. Egy ideig jogász édesapja védte, aki a Blikknek  most csak annyit mondott, hisznek ártatlanságában, kiállnak mellette.

Fia 2018-ban a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett. Jó eszű, szorgalmas, de nagyon visszahúzódó fiúként ismerték. A kecskeméti piaristákhoz a gazdag szülők járatják gyermekeiket, katolikus nevelés folyik, ezért érthetetlen, miért lett a szélsőséges eszmék híve.

Később a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanult. A TEK felderítői figyelték, mert internetes aktivitása egyre ijesztőbb lett, Instagram-oldalán már egy felvett arab néven, Hüsseyin Z. V.-ként szerepelt.

A jelenlegi információk alapján magányos elkövetőről van szó, de még nem tudni, hol tért át az iszlám hitre, milyen vallási közösségben fordult meg, nem próbált-e meg további fiatalokat maga mellé állítani.

A Terrorelhárítási Központ főigazgatója előzőleg az állami tévében azt mondta, a férfi maga ajánlkozott az Iszlám Államnak, hogy terrorcselekményt szeretne végrehajtani.

Forrás: 24.hu

Fotó: shutterstock.com

Szenes Hanna-relikviákat tett közzé az Izraeli Nemzeti Könyvtár

Születésének századik évfordulója alkalmából Szenes Hanna-relikviákat tett közzé az Izraeli Nemzeti Könyvtár.

  • 2021.07.28

Orbán Ráhel céget alapított

Ez az első saját cége a miniszterelnök lányának.

  • 2021.07.28

Orbán titokban meglátogatta Lázárt

A Mezőhegyesi Ménesbirtokot nézte meg a miniszterelnök a feleségével.

  • 2021.07.28