Nem indul az MSZP társelnöki tisztségéért Tóth Bertalan

Nem indul az MSZP társelnöki tisztségéért Tóth Bertalan

Frakcióvezetőként folytatná.

Az MSZP soron következő, őszi tisztújításán nem indul a társelnöki tisztségért Tóth Bertalan. Ezt az ellenzéki politikus a Facebook-oldalán közölte vasárnap. Azt írta, az MSZP választmánya szombaton értékelte az április 3-i országgyűlési választás eredményét.

A tanácskozáson Tóth Bertalan elmondta, hogy az őszi tisztújításon nem kíván indulni a társelnöki tisztségért, így azt követően az országgyűlési képviselőcsoport vezetőjeként, a "csapat tagjaként" segíti a közös munkát. Az MSZP alapszabálya szerint kétévente kell tartani tisztújítást. Legutóbb 2020 szeptemberében volt tisztújító kongresszus, akkor a szocialista párt történetében először választott vezetőinek társelnököket, Tóth Bertalant és Kunhalmi Ágnest. Ezt megelőzően, 2018-tól Tóth Bertalan volt a pártelnök.

 

Különadókat vet ki a kormány, amit a DK szerint végül a magyar családok állnak

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, aminek forrásait különadók formájában szedik majd be. A DK szerint végső soron a magyar ember fizethetik meg ennek is az árát.

  • 2022.05.26

Távol-keletről hozna vendégmunkásokat a kormány

A munkarerőhiányt gazdasági bevándorlókkal kezelné a kormány, pedig 2015. óta permanens kampányt folytatnak ellenük.

  • 2022.05.23

Nagy zaj várható keddtől egy katonai gyakorlat miatt a Dél-Dunántúlon

Magyar-amerikai közös kiképzés lesz, ami az átlagosnál hangosabb lehet.

  • 2022.05.23