Munkát adna a főváros a Tungsram kirúgott dolgozóinak

Munkát adna a főváros a Tungsram kirúgott dolgozóinak

Egyeztetést szervezett Budapest IV. kerületének önkormányzata az elbocsátásokra készülő Tungsram vezetésével, a cégnél működő szakszervezettel, a fővárosi önkormányzattal, illetve több ellenzéki országgyűlési képviselővel kedden az újpesti városházán.

Déri Tibor (Momentum), a kerület polgármestere a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta: a cég mintegy 1600 dolgozóját bocsátja el, akik közül 400-an az újpesti telephelyen dolgoznak.

Az egyeztetés célja az volt, hogy segítsenek a munkájukat elvesztő embereken új munkalehetőségekkel, állásbörzével, átképzésük elősegítésével - tette hozzá.

Kiss Ambrus (független) általános főpolgármester-helyettes kiemelte: a leépítésben érintetteknek egyrészt munkaerőpiaci tanácsadással tud segíteni a főváros, valamint felajánlott ezer üres álláshelyet cégeiknél.

Később kérdésre válaszolva elmondta: a BKV-nál, a Budapesti Közműveknél, a gyógyfürdőkben és a vízműnél is nagy számban vannak betöltetlen állások.

Varju László (DK) országgyűlési képviselő - az egyeztetésről a kormánypárti politikusokat hiányolva - úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy a kormány, amelynek stratégiai partnere a Tungsram, elmondja, mit kíván tenni a dolgozók és a vállalat érdekében. Ezért írásbeli kérdéssel fordult az innovációs és technológiai miniszterhez, és kérdését az új kormánynak is benyújtja.

A szintén a DK frakciójában ülő Barkóczi Balázs példaértékűnek nevezte a kerületi önkormányzat által összehívott megbeszélést. Kanász-Nagy Máté LMP-s országgyűlési képviselő hangsúlyozta, most a munkavállalók problémájának megoldása a legfontosabb, de rámutatott a háttérben zajló globális folyamatokra, jelezve: Kína úgy szorítja ki az európai vagy a magyar termékeket a piacról, hogy közben "fittyet hány" a munkavállalói jogokra és a környezetvédelmi szempontokra.

Sallai Gábor, a Tungsram-dolgozók független szakszervezetének vezetője köszönetét fejezte ki az újpesti városvezetésnek, és reményét fejezte ki, hogy a többi gyárban is hasonló segítséget kapnak a dolgozók. A Tungsram április végén jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért év végéig 1600 dolgozóját elbocsátja.

Különadókat vet ki a kormány, amit a DK szerint végül a magyar családok állnak

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, aminek forrásait különadók formájában szedik majd be. A DK szerint végső soron a magyar ember fizethetik meg ennek is az árát.

  • 2022.05.26

Távol-keletről hozna vendégmunkásokat a kormány

A munkarerőhiányt gazdasági bevándorlókkal kezelné a kormány, pedig 2015. óta permanens kampányt folytatnak ellenük.

  • 2022.05.23

Nagy zaj várható keddtől egy katonai gyakorlat miatt a Dél-Dunántúlon

Magyar-amerikai közös kiképzés lesz, ami az átlagosnál hangosabb lehet.

  • 2022.05.23