Meghalt Berki Krisztián

Meghalt Berki Krisztián

Nem tudni egyelőre, mi okozta a celeb halálát, de nem merült fel gyilkosság gyanúja.

Péntek reggel meghalt Berki Krisztián exfocista celeb, írja a Blikk. A lap értesülését a rendőrség is megerősítette.

Azt írják, reggel rendőrök és mentők érkeztek abba a budapesti, IX. kerületi társasházba, ahol Berki is lakott. A rendőrség korábban azt írta az Origónak, hogy nem merült fel gyilkosság gyanúja, de akkor még nem árulták el, ki halt meg. Berki Krisztián 41 éves volt.

Focistaként ismerhette meg a nyilvánosság, egy időben a ferencváros tulajdonosa is volt. Az utóbbi években tévés celebként valóságshow-kban szerepelt. 2019-ben a politikába is belekóstolt és indult a főpolgármester választáson. Indulását a nyilvánosság a kormánypártokhoz kötötte, hiszen Berki nem az akkor hivatalban lévő Tarlós Istvánnal foglalkozott, hanem az ellzéket és annak jelöltjét sározta megszólalásaiban.

Különadókat vet ki a kormány, amit a DK szerint végül a magyar családok állnak

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, aminek forrásait különadók formájában szedik majd be. A DK szerint végső soron a magyar ember fizethetik meg ennek is az árát.

  • 2022.05.26

Távol-keletről hozna vendégmunkásokat a kormány

A munkarerőhiányt gazdasági bevándorlókkal kezelné a kormány, pedig 2015. óta permanens kampányt folytatnak ellenük.

  • 2022.05.23

Nagy zaj várható keddtől egy katonai gyakorlat miatt a Dél-Dunántúlon

Magyar-amerikai közös kiképzés lesz, ami az átlagosnál hangosabb lehet.

  • 2022.05.23