Elavult robotkarokkal csaltak el 1 milliárd forintot

Elavult robotkarokkal csaltak el 1 milliárd forintot

Vállalkozásfejlesztési pénzeket csapoltak meg a trükkel.

Elavult robotkarok beszerzésével csalt el vállalkozásfejlesztési pályázatokból egymilliárd forintot egy bűnszövetség - tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-t. Az ügyben tizenkét embert állítottak elő, kettőnek közülük a bíróság elrendelte a letartóztatását - közölték.

Az eljárás eddigi adata szerint az elmaradott régiókban működő vállalkozások fejlesztését szolgáló hitelprogramban egy nyugat-dunántúli férfi több céget pályáztatott. Kilétének leplezésére londoni lakcímet jegyeztetett be, de egy pénzügyi szakemberrel Magyarországról irányította a folyamatokat.

A társaságok új robottechnikai eszközök beszerzésére kaptak nulla százalékos hitelt, majd a bűnszövetséget irányító férfi szlovák cégétől szereztek be többszörösen túlárazott, elavult technológiájú berendezéseket. A gépeket már egy évtizede nem gyártották, a gyártási számokat és a címkéket is meghamisították. Az ügyben érintett hét cég külön-külön 150 millió forintot hívott le jogosulatlanul, és a cégek élén álló strómanok a lehívott hitelösszegeket pár tízezer forintos jutalékért átjátszották a bűnszervezet irányítójának

A társaságok jó részét azóta felszámolták vagy végelszámolták, valós tevékenységet a beszerzett robotkarokkal nem végeztek. A zárolt autókból, ingatlanokból és értéktárgyakból a bűncselekménnyel okozott teljes, egymilliárd forintot meghaladó kár megtérül.

Megtalálták azt a budapesti férfit is, aki a strómanok felhajtásáért felelt, ő bűnügyi felügyelet alá került, a csalás irányítóit pedig letartóztatták.

A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt indított eljárást - áll a közleményben.

Különadókat vet ki a kormány, amit a DK szerint végül a magyar családok állnak

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, aminek forrásait különadók formájában szedik majd be. A DK szerint végső soron a magyar ember fizethetik meg ennek is az árát.

  • 2022.05.26

Távol-keletről hozna vendégmunkásokat a kormány

A munkarerőhiányt gazdasági bevándorlókkal kezelné a kormány, pedig 2015. óta permanens kampányt folytatnak ellenük.

  • 2022.05.23

Nagy zaj várható keddtől egy katonai gyakorlat miatt a Dél-Dunántúlon

Magyar-amerikai közös kiképzés lesz, ami az átlagosnál hangosabb lehet.

  • 2022.05.23