Csány: a rezsicsökkentés nem jó

Csány: a rezsicsökkentés nem jó

Szerinte a lakosságnak és a cégeknek is érezniük kell a terheket ahhoz, hogy spórolni kezdjenek.

 

Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a pénzintézet hétfői rendezvényén arról beszélt, hogy az év elején úgy tűnt, hogy idén akár 600 milliárd forint is lehet a pénzintézet eredménye, ezt azonban a háború hatására nem fogják elérni. A banknak Oroszországban és Ukrajnában is vannak érdekeltségei, ennek ellenére stabilan működik - mondta. Hozzátette: a 70 milliárd eurós mérlegfőösszeg mindössze 6-7 százaléka orosz hátterű, a profit 15 százaléka ugyanakkor ott termelődik.

Csányi Sándor rámutatott arra, hogy az "olcsó pénz időszaka" lejárt, a kamatok akár 7 százalékig is emelkedhetnek, az infláció pedig közben "elszabadult", a 2-4 százalék közötti tartomány elérése már csak 2024-re várható. A jó hír az, hogy közben van hitel, folytatják a gazdaság finanszírozását - tette hozzá.

Felidézte, hogy idén a tavalyi 7,1 százalékos növekedés után már csak 3,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, továbbá a költségvetés hiánya is magasabb lehet a vártnál, miközben a fizetési mérleg hiánya 8 százalék körül alakulhat. A romló makrogazdasági számok hátteréről beszélve a magyar energiaszámlát, továbbá az autóipar "döcögését" említette meg. A magas energiaárak várhatóan hosszabb távon fennmaradnak, "nincs más, alkalmazkodni kell", "a rezsicsökkentés nem jó", a lakosságnak és a vállalkozásoknak is érezniük kell a terheket, hogy spóroljanak - mondta Csányi Sándor.

Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a 4,9 százalékos hiány eléréséhez uniós megállapodással 500 milliárd forintos, anélkül 1700 milliárd forintos kiigazításra van szükség. Úgy vélte, ha Magyarország sikeresen megállapodik az unióval és a háborút is lezárják a felek, akkor gyors kilábalás várható, akárcsak a járvány után.

 

 (mti)

Különadókat vet ki a kormány, amit a DK szerint végül a magyar családok állnak

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, aminek forrásait különadók formájában szedik majd be. A DK szerint végső soron a magyar ember fizethetik meg ennek is az árát.

  • 2022.05.26

Távol-keletről hozna vendégmunkásokat a kormány

A munkarerőhiányt gazdasági bevándorlókkal kezelné a kormány, pedig 2015. óta permanens kampányt folytatnak ellenük.

  • 2022.05.23

Nagy zaj várható keddtől egy katonai gyakorlat miatt a Dél-Dunántúlon

Magyar-amerikai közös kiképzés lesz, ami az átlagosnál hangosabb lehet.

  • 2022.05.23