Bödöcs: Ruszkik, haza, család

Bödöcs: Ruszkik, haza, család

A humorista reagált az aktuális politikai történésekre ezzel a címmel.

Új videót tett közzé Bödőcs Tibor, méghozzá Ruszkik, haza, család címmel, mely egy március 25-i szereplésének részlete. Ebben reagál az elmúlt hetek eseményeire a közéletben, így természetesen az orosz-ukrán háborúra, és arra, hogy az addig folyton harci lázban égő magyar kormány hirtelen a béke legnagyobb híve lett, amikor fegyverszállítmányokról lett szó. „Máshogy alakul a kampány, mint tervezve volt. (...) Mert Vlagyimir előre megy, nem hátra. A kurva anyját!” - mondta Bödőcs.

Szóba került a Békemenet, és az első sorban menetelő Gáspár Győző is, aki szerinte „felfelé lógott ki szellemileg a Békemenet első sorából”, és akiről Bödőcs azt mondta: Nem tudom, kinek tartozhat, de nem lehet kevés az, ha odarángatták szerencsétlent.

 

 

 

Különadókat vet ki a kormány, amit a DK szerint végül a magyar családok állnak

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, aminek forrásait különadók formájában szedik majd be. A DK szerint végső soron a magyar ember fizethetik meg ennek is az árát.

  • 2022.05.26

Távol-keletről hozna vendégmunkásokat a kormány

A munkarerőhiányt gazdasági bevándorlókkal kezelné a kormány, pedig 2015. óta permanens kampányt folytatnak ellenük.

  • 2022.05.23

Nagy zaj várható keddtől egy katonai gyakorlat miatt a Dél-Dunántúlon

Magyar-amerikai közös kiképzés lesz, ami az átlagosnál hangosabb lehet.

  • 2022.05.23