A gyalogosok védelmére hívják fel a figyelmet a közlekedési kultúra napján

A gyalogosok védelmére hívják fel a figyelmet a közlekedési kultúra napján

Ma van a közlekedési kultúra napja; idén a gyalogosok védelme, a gázolások elkerülése a központi téma - közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint május 11-én a közlekedőket és a közlekedésben dolgozó szakembereket ünneplik, valamint arra hívják fel a közlekedőket, tartsák tiszteletben egymást.

A kampányt idén nyolcadik alkalommal szervezik meg a Közlekedéstudományi Egyesület koordinálásával, a programhoz 84 szervezet csatlakozik, mások mellett a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, az Országos Mentőszolgálat és a Mahart PassNave Személyhajózási Kft.

Idén a gyalogoshalálozások elkerülése a központi téma. A lakott területen belül zebrán elütött gyalogosok aránya az elmúlt öt évben 41 százalékról 44 százalékra nőtt. Tízezernél több embert ütöttek el Magyarország közútjain, 4335 esetben pedig kijelölt gyalogos-átkelőhelyen történt a gázolás - olvasható a közleményben.

Idén is lehetett szavazni mások mellett az év kerékpárútjára, körforgalmára és hídjára.

Idén száznál több rendezvény közül választhatnak az érdeklődők, a Müpában például szakmai konferenciával készülnek a szervezők, majd este a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertezik. A részletes program a http://www.akozlekedesikulturanapja.hu/ oldalon található.

 

Különadókat vet ki a kormány, amit a DK szerint végül a magyar családok állnak

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, aminek forrásait különadók formájában szedik majd be. A DK szerint végső soron a magyar ember fizethetik meg ennek is az árát.

  • 2022.05.26

Távol-keletről hozna vendégmunkásokat a kormány

A munkarerőhiányt gazdasági bevándorlókkal kezelné a kormány, pedig 2015. óta permanens kampányt folytatnak ellenük.

  • 2022.05.23

Nagy zaj várható keddtől egy katonai gyakorlat miatt a Dél-Dunántúlon

Magyar-amerikai közös kiképzés lesz, ami az átlagosnál hangosabb lehet.

  • 2022.05.23