Vádat emeltek Árpa Attia ellen kokainkereskedelem miatt

Vádat emeltek Árpa Attia ellen kokainkereskedelem miatt

Baráti összejövetelekre is jutott a kábítószerből a vád szerint. A Fővárosi Főügyészség 5 férfival szemben szabadságvesztés büntetést indítványoz.

A vádirat szerint egy 33 éves férfi a 2017. évtől kokainnal és ectasyval kereskedett Budapesten. Rendszeres kokainvásárlója volt egy 49 éves férfi, akit az ügyészség nem nevez meg, de a sajtó egyöntetűen Árpa Attilaként hivatkozik a férfire. Árpa 2018. évtől saját magának és a baráti-ismerősi összejöveteleire meghívottaknak felkínálásra vásárolt a kábítószerből, és utóbbival azt forgalomba hozta. A 49 éves férfi 2019 márciusában 35 és 37 éves ismerőseit bízta meg, hogy vegyenek kábítószert egy ilyen összejövetelre. A két férfi a kokaint be is szerezte, és el is indultak volna megbízójukhoz, azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer bűnözés elleni nyomozói elfogták őket, majd rajta ütöttek az összejövetelen is. A vádirat szerint egy 36 éves szír állampolgár is kereskedett kokainnal, aki szintén adott el a 49 éves férfinak, amelyet egyes esetekben a később elfogott 35 éves férfi szállított.

A Fővárosi Főügyészség az öt férfi ellen vádat emelt, a 33 évessel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, a szír férfival szemben alapeseti kábítószer-kereskedelem, a további 3 terhelttel szemben forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a 33 éves férfit fegyházbüntetésre, társait börtönbüntetésre ítélje, azzal, hogy a forgalomba hozatallal vádolt 3 magyar férfi esetében a büntetés végrehajtását próbaidőre függessze fel. Az ügyészség a jelentős mennyiségű kereskedéssel vádolt magyar és a kereskedéssel vádolt szír állampolgár esetében további büntetéseket, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást is indítványoz.

A gyanúsítottak közül a 33 éves férfi bűnügyi felügyelet alatt áll, a többi vádlott szabadlábon védekezik.

A rendőrség fényképes közleményét alábbi linken lehet megtekinteni, illetve a közlemény mellékleteként további fotók is találhatók:

Elfogtak egy huszonegyszeresen kőrözött férfit

Londonban kapták el a bújkáló szökevényt.

  • 2021.09.23

Meteorológiai szolgálat: fagyott az éjjel

A Pest megyei Kakucson mérték a hideget.

  • 2021.09.21

Több ezer adag kábítószert rejtett el autójában egy pécsi férfi

Több ezer adag kábítószert rejtett el autójában egy pécsi férfi, akit még szombaton fogtak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói Pécs belvárosában - közölte a szervezet a rendőrség honlapján kedden.

  • 2021.09.21