Nem engedélyezték Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását

Nem engedélyezték Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását

A több gyilkosság miatt is elítélt szerbet először 2019-ben lehetett volna szabadlábra helyezni, de eddig mindig elutasították kérvényeit. Legközelebb egy év múlva próbálkozhat Marinko. 

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája csütörtökön hozott végzésével mellőzte Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását. Horváth-Tóth Imola, a bíróság szóvivője az MTI-vel közölte, a fogvatartottat a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt sújtotta életfogytig tartó szabadságvesztéssel, melyből legkorábban 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A jogerős döntés szerint legkorábban 2019-ben lehetett volna feltételes szabadságra bocsátani az elítéltet, erre azonban akkor sem került sor. A törvényi rendelkezések és a töretlen bírói gyakorlat szerint a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye nem automatikusan járó jogosultság az elítélt számára, hanem az összetett törvényi feltételek mellett is csupán adható lehetőség, feltéve, hogy a szabadságvesztés büntetés célja az elítélt szabadon bocsátásával is elérhető.

Az elítélt a csütörtöki, büntetés-végrehajtási bírói meghallgatásán való részvételt is megtagadta, rendzavaró magatartást is tanúsított, így a bíróság a távollétében, védője jelenlétében hozta meg döntését, melyet a fogva tartása alatti magatartást részletező büntetés-végrehajtási intézeti előterjesztésre is alapozott. Eszerint az elítélt az utóbbi években fegyelmi büntetések nélkül tölti a szabadságvesztést, ugyanakkor nehezen fogadja el a szabályokat, megbánás nem jellemzi, és a feltételes szabadságáról döntő eljárásban sem hajlandó együttműködésre. Összességében ezért továbbra sem lehet arra következtetni, hogy szabadon bocsátása esetén vissza tudna illeszkedni a társadalomba és törvénytisztelő életmódot folytatna.

A bíróság döntött arról, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét egy év elteltével ismételten meg kell vizsgálni. A bíróság végzését az ügyészség és az elítélt védője tudomásul vette, a végzéssel szemben az elítélt a kézbesítéstől számított nyolc napon belül nyújthat be fellebbezést, így a végzés nem végleges.

A Legfelsőbb Bíróság Magda Marinkót egy orosházi asszony meggyilkolásáért, valamint egy Kecskeméten elkövetett hármasgyilkosságért ítélte el. A hidegvérrel, embertelenül és nagy szervezettséggel végrehajtott bűncselekmények félelmet idéztek elő az országban. A szerb állampolgárságú férfit a szegedi Z. Nagy család meggyilkolásával is megvádolták, de ebben az ügyben a Fővárosi Bíróság, majd a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság nem találta bizonyíthatónak a bűnösségét.

Szerbiában a bíróság a férfit távollétében - a Vajdaságban elkövetett bűncselekmények miatt - halálbüntetéssel sújtotta, melyet a halálbüntetés eltörlése után - 40 év szabadságvesztésre változtattak át.

Hat év börtönre ítélték a csillebérci szexuális erőszak elkövetőjét

Első fokon hat év börtönbüntetésre ítélték a tavalyi, csillebérci szexuális erőszak elkövetőjét - közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

  • 2022.05.26

8 évet kapott a 300 céget becsapó csaló

Az Esztergomi Járásbíróság első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélt egy nőt, aki férfitestvérével együttműködve ügyvédnek, illetve közjegyzőnek adta ki magát, és országszerte 310 vállalkozást károsított meg.

  • 2022.05.23

Kiss Norbert újra nyert a kamionos versenyen

Megnyerte a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idénynyitó misanói versenyhétvégéjének vasárnap kora délután rendezett harmadik futamát az Eb-címvédő Kiss Norbert, a Révész Racing Team versenyzője, aki így az élen áll az összetettben a sorozat második, Hungaroringen sorra kerülő fordulója előtt.

  • 2022.05.23