Budapesten fogtak el egy német férfit, akit kokainkereskedelemmel gyanúsítanak

Budapesten fogtak el egy német férfit, akit kokainkereskedelemmel gyanúsítanak

A TEK is részt vett az elfogásban.

Budapesten fogtak el egy német férfit, akit a német hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy annak a bűnszervezetnek volt a tagja, amely tonnaszámra hozott kokaint Dél-Amerikából Németországba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon. Azt írták, hogy a férfit szerda délután egy Múzeum körúti lakóépületben fogták el; kiadatásáról később döntenek a magyar hatóságok.

Az ügyről azt közölték, hogy a bűnszervezet, amelynek feltehetően a férfi is tagja volt, a kokaint konténereket szállító hajókon csempészte be Németország területére.

A férfit összefüggésbe hozták Európa egyik legnagyobb drogfogásával is: a német rendőrség 2021. február 12-én 16 tonna kokaint foglalt le a hamburgi kikötőben.

A német rendőrök ENFAST-hálózaton (Célkörözési Egységek Európai Hálózata) keresztül azután keresték meg a Nemzeti Nyomozó Irodát, illetve annak szakegységét az Életvédelmi és Célkörözési Főosztályt, hogy megtudták, a férfi Magyarországon bujkálhat.

Tekintettel arra, hogy a férfit különösen veszélyes és fegyveres személyként tartják számon a német rendőrök, elfogásához a nyomozók a Terrorelhárítási Központ segítségét kérték - áll a közleményben.

Hat év börtönre ítélték a csillebérci szexuális erőszak elkövetőjét

Első fokon hat év börtönbüntetésre ítélték a tavalyi, csillebérci szexuális erőszak elkövetőjét - közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

  • 2022.05.26

8 évet kapott a 300 céget becsapó csaló

Az Esztergomi Járásbíróság első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélt egy nőt, aki férfitestvérével együttműködve ügyvédnek, illetve közjegyzőnek adta ki magát, és országszerte 310 vállalkozást károsított meg.

  • 2022.05.23

Kiss Norbert újra nyert a kamionos versenyen

Megnyerte a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idénynyitó misanói versenyhétvégéjének vasárnap kora délután rendezett harmadik futamát az Eb-címvédő Kiss Norbert, a Révész Racing Team versenyzője, aki így az élen áll az összetettben a sorozat második, Hungaroringen sorra kerülő fordulója előtt.

  • 2022.05.23